Békéscsaba
Békéscsaba, régebbi nevén Csaba, vagy Nagy-Csaba, majd Békés-Csaba (szlovákul: Békešská Čaba, németül: Tschabe, románul: Bichișciaba), megyeszékhely, megyei jogú város, Békés megye gazdasági-földrajzi központja és székhelye. Mérete alapján Magyarországon középvárosnak, európai szinten kisvárosnak tekinthető. A Békéscsabai járás és a Viharsarok központja, hazánk 16. legnépesebb városa. Első írásos említése 1332-ből származik. A török időkben elpusztult, így teljesen újra kellett telepíteni. Az egykoron „Európa legnagyobb falujának” nevezett település mára már rendezett külsejű várossá vált. A város méltán híres gasztronómiai különlegességeiről és rendezvényeiről, például a hungarikumnak számító csabai kolbászról és az erre alapozott fesztiválról. Ugyancsak itt rendezik meg Magyarország leglátogatottabb sörfesztiválját is
.
Története
A környék az ókor óta lakott, a késő bronzkortól kezdve találtak tömegesen leleteket a város területén, ami az Alföld első kultúráját, a Körös-kultúra népét jelzi. A vaskorban a szkíták, szarmaták, majd a kelták, utána a hunok hódították meg. A honfoglalás után több kisebb település állt a területen, ahol félnomád gazdálkodás zajlott. Csak az 1046-ban lezajlott Vata-féle pogánylázadás után kezdődhetett el komolyabban a feudális államhatalom megszervezése, a kereszténység térítése és a megyeszervezés.
A régészek szerint Csaba legkésőbben a 13. század első felében jött létre, de ez nem jelenti azt, hogy előtte ne lett volna lakott vidék. Az Árpád-kori település a mai városközponttól délre, a Kastély-szőlők területén lehetett. A települést az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben említik először. Neve török eredetű, az azonos személynévből származik. Csaba mellett nyolc másik település állt azon a helyen, ahol most a város. 1521-ben már valószínűleg állott az Ábránfy család kastélya, írásos emlék 1529-ben említi először. A török háborúk korában a falu eleinte fennmaradt, bár már a tizenöt éves háború során is hatalmas károkat szenvedett el, véglegesen 17. század folyamán, az Oszmán Birodalom ellen folytatott felszabadító harcok során néptelenedett el. A legújabb kori kutatások szerint lakossága nem pusztult el teljesen, hanem inkább elmenekült. A gyulai rácok 1703-ban felégették a falut, így újra néptelenné vált.
1715-ben Csabát lakatlan helyként említik, egy évvel később azonban nevét már az adófizető községek közt találjuk. Az újratelepítés Harruckern János Györgynek köszönhető, aki kitüntette magát a török elleni harcokban, és így jutalmul megkapta Békés vármegye jelentékeny részeit. Nagy szerepe volt a város újbóli benépesítésében: döntően evangélikus szlovák parasztokat telepített le. A telepesek jellemzően Nógrád, Gömör és Hont vármegyéből érkeztek. A tótok betelepülése egészen a 18. század végéig tartott. A város ma is a magyarországi szlovákok egyik kulturális központja.
A sok szabad földnek, valamint a nagy természetes népszaporulatnak köszönhetően 1773–1847 között megháromszorozódott a falu lakossága, meghaladta a 22 ezret. A természetes népszaporulat és népességmozgás mellett Békéscsaba demográfiáját is meghatározták a járványok, például az 1738–1740-es pestisjárvány. Ennek ellenére Fényes Elek nem ok nélkül nevezte „Európa legnagyobb falujának”.[10] A környékbeliek „szörnyű, nagy falunak” nevezték.
1777-ben az Élővíz-csatorna (Körös-csatorna) kiásása mind a mezőgazdaság, mind a városiasodás, mind az egészségügy területén a fejlődés jelentős lépését jelentette. 1787-ben átadták az újonnan épített postaállomást, és postautat építettek Orosháza–Békéscsaba–Sarkad–Nagyvárad irányába.
1807 és 1824 között felépült az ország legnagyobb evangélikus temploma, a mai Kossuth téren álló evangélikus nagytemplom.
1831. július 25-től itt is sok emberéletet követelt az egész országban pusztító kolerajárvány, augusztus végéig 2019 fő halt meg. Közös sírhelyük a Széchenyi ligetben, egy domb alatt található.
1840-ben Csaba mezővárosi rangot kapott. 1847-re a város az ország húsz legnagyobb városa között volt, népessége elérte a 22 000 főt. Ettől függetlenül még mindig egy nagyra nőtt falura hasonlított kis házaival, zsúfolt, sáros utcáival.
A Csabán élő szlovákok 1848-ban szép példáját adták a hazaszeretetnek, hiszen kétezer nemzetőrt állítottak ki, akik Nagybecskerek határában állomásoztak, bár végül nem kerültek bevetésre. Anyagiak terén is lelkesen járultak hozzá a lakosok a szabadságharchoz: gabonával, takarmánnyal, arany- és ezüstékszerekkel segítették a kormányt.
1858-ra megépült az Arad-Szolnok vasútvonal, mely felgyorsította a fejlődést. Megindult az iparosodás, új, kőből épített polgárias épületek váltották fel a falusi vályogházakat. . A város egyik legfontosabb személyisége Áchim L. András volt, aki pártot alapított parasztokból, és éveken át a város parlamenti képviselője volt.
1885-ben fejezte be Zsigmondy Béla a Kossuth téren az artézi kút fúrását: ekkortól van a városnak egészséges ivóvize. 1888 tavaszán a megáradt Körös Doboz felől áttörte a gátat és elárasztotta az egész határt. A város legmagasabb pontját, az evangélikus nagytemplom hátsó küszöbét az Élővíz-csatorna 1 cm-rel haladta meg (88,75 méterrel a tengerszint felett tetőzött). Csak rendkívüli erőfeszítéssel sikerült a várost megmenteni a pusztulástól. Megelőzésül építették meg egy év múlva körgátat.
A város 1855-ben magán algimnáziumként induló, 1859-től evangélikus algimnáziumként működő iskolája 1899 szeptemberétől nyerte el a nyolcosztályos főgimnáziumi státuszt. A korabeli helyesírás szerint Rudolf főgimnázium épülete, Alpár Ignác tervei alapján, Wagner József és társai kivitelezésében határidőre, 1899. augusztus 15-re készült el.
A város a híres-hírhedt Viharsarok egyik központja, ahol a század elejére az anyagi egyenlőtlenségek, a szűkkörű választójog és egyebek miatt igen nagy elégedetlenség alakult ki a parasztság és a munkásság körében. A nemzetközi munkásmozgalom hatásáa 1891-ben a városban is meg akarták ünnepelni május 1-ét, a tüntetést azonban betiltották. A csendőrök végül tüzet nyitottak a tüntetőkre.,[Az elégedetlenség a környék több más városában is megmozdulásokat eredményezett, ill. kiemelkedett a század végére az ún. agrármozgalom.
1911. május 11-én lőtte le Zsilinszky Gábor, Bajcsy-Zsilinszky Endre testvére egy vitában Áchim L. Andrást, a radikális reformokat követelő, lobbanékony természetű képviselőt, a pártalapító (Magyarországi Parasztpárt) parasztvezért, aki halálosan megsebesült.
Az első világháború sok szenvedést hozott. A város fiai a híres 101. gyalogezredben és a 4.sz gyalogezredben harcoltak, a keleti fronton, illetve az olasz fronton. Döntő érdemeik voltak a Kőrösmező környéki sikeres védelmi hadműveletekben, majd részt vettek a gorlicei áttörésben is. A harcoknak több mint 963 békéscsabai áldozata volt. Méltó emlékművük a Hősök temetőjében és a központban, a Szabadság téren áll. 1919 és 1920 között Békéscsaba előbb a Tanácsköztársaság diktatúráját, majd a román megszállás nehézségeit viselte. A trianoni békeszerződés után Magyarország elveszítette legnagyobb tiszántúli városait, többek közt Aradot, Temesvárt és Nagyváradot, így Békéscsaba egyike lett azoknak a városoknak, amelyeknek át kellett venniük ezek szerepét. A diktátumra való emlékezésként 2008. június 4-én a békéscsabaiak egy Trianon-emlékművet emeltek, ahol egy angol bárddal felszerelt francia guillotine csap bele Nagy-Magyarországba, ezzel is szimbolizálva a nyugati nagyhatalmak akkori szándékait
Az első világháború után Békéscsaba rendes tanácsú várossá vált, a trianoni határok egy új régióközponttá tették, gyors fejlődésnek indult. A századfordulón alakult ipari üzemek megerősödtek, a mezőgazdaság megtartotta korábbi jó pozícióit. Szolgáltatóipara régióközponthoz méltó szintre emelkedett.
A második világháború idején 1944-ben két tragikus esemény is megrázta a várost. Június 24. és 26. között több mint 3000 zsidót indítottak útnak Auschwitz felé, akiknek alig 20%-a tért vissza a háború után; szeptember 21-én pedig a brit és amerikai légierő több száz nehézbombázója bombázta a vasútállomást és környékét, 93 ember halálát okozva. A bombázás következtében a vasútállomás és környéke szinte teljesen megsemmisült, több más épület megrongálódott. Emiatt a mai napig foghíjas az állomásépülettel szemben álló tér, az egykori Kakas Szálló helyén. Még több légitámadás is érte a várost, így az összes elhunytak száma 170 fő. A magyar légvédelem összesen kb. 15-20 támadó gépet tudott lelőni. Október 6-án a Szovjetunió Vörös Hadserege elfoglalta, majd megszállta a várost.
A háború után a békéscsabai németeket is kitelepítették, összesen 324 főt. 1947-ben kezdődött a magyar-csehszlovák lakosságcsere, ennek során főleg csallóközi felvidéki magyarokat telepítettek be az itt élő szlovákok (tótok) helyére. Főleg Révkomárom, Gúta, Losonc és Érsekújvár térségéből érkezett sok áttelepített.A város 1941-ben még 52 000 főt számlált, 1949-re ez a szám 43 000-re esett vissza, ezzel a magyar városok közül arányaiban Békéscsaba szenvedte el a második világháború egyik legnagyobb emberveszteségét. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy míg Csabát 5500 ember hagyta el az áttelepítések következtében, addig helyettük csak 1700 új betelepített érkezett.
Az 1950-es megyerendezés során Békéscsabát Békés megye megyeszékhelyévé nyilvánították. 1956-ban a városban állomásozó honvédségi alakulatok a forradalom mellé álltak, október 23-án a Békéscsabán állomásozó hadosztály katonái levették a Rákosi-címert a sapkájukról. Október 26-án tüntetés zajlott a település központjában, kinyomtatták a 16 pontot. Október 27-én a rendőrség is a tüntetők oldalára állt. A békéscsabai városi – majd megyei – forradalmi bizottság elnökének Fekete Pált választották. Egy napra rá, 28-án betiltották a pártbizottság lapját, a Viharsarok Népét, helyette a forradalmi Kossuth Népe, majd november 1-jétől a Független Újság jelent meg három napig. A településen az időszak során végig rend uralkodott, kilengések nem történtek. Október 30-án néhány városi ÁVH-st őrizetbe vettek. November 4-én az országba beözönlő, harckocsikkal megerősített szovjet csapatok Békéscsabát is megszállták. A városban több helyen is lőtték a szovjet páncélosokat és katonákat, az ellenállás fészkei a forradalmi tanács épülete, valamint a Petőfi utcai Általános Iskola voltak. Több szovjet katona, két rendőr és egy civil vesztette életét. A viszonttűzben egy ember halt meg, emlékét ma emléktábla őrzi a Szabadság téren. November 10-én letartóztatták Fekete Pált, erre a hírre sztrájkok robbantak ki. December 6-án a forradalom budapesti hősei iránti tiszteletadás jelszavával tömeges, néma tüntetés volt a városban, ami az 56-os események utolsó mozzanata volt a településen.
A kibontakozó szocializmus idején a várost Magyarország egyik legfontosabb élelmiszeripari központjává fejlesztették a tervgazdálkodás keretében. Huszonöt év alatt a lakosság száma 42 ezerről 65 ezerre emelkedett, és a lélekszám növekedéséből származó lakáshiányt döntően a paneles építéssel elégítették ki. A hatvanas évektől kezdődően megkezdődött a tervszerű iparosítás, felfutott a baromfifeldolgozás és a nyomdaipar is. Ezenkívül forgácsoló szerszámgépgyár, hajtómű- és felvonógyár, konzervgyár, hűtőház létesült. Ekkor jött létre több kis üzem összevonásából a Kner Nyomda is. A megye gépiparának jelentős bázisa lett a Mezőgép. A hetvenes években épült a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat nagy gabonatárolója. A nyolcvanas évekre a város lakosságának már több mint fele az iparban dolgozott. Az 1990-es években, a rendszerváltás után az ipar válságba került, sok termelőüzem bezárt, vagy csak csökkentett kapacitással dolgozott tovább, és rengetegen elveszítették az állásukat.[19] Ez elsősorban az egykori KGST-országok túlfejlesztett kapacitása miatt történhetett, amely a piaci körülmények között életképtelennek bizonyult.
A város a 2000-es évekre már túljutott a mélyponton. Új beruházók is érkeztek, elkészült a város bevásárlóközpontja, a Csaba Center, amely Magyarország legnagyobb ilyen jellegű létesítménye 80 000 m² bruttó alapterülettel.[20] Felújították a strandfürdőt, megépült az elkerülőút, a négysávos, gyorsforgalmi autóút Gyula felé,[ és átadták a repülőteret. Megújult a város sétálóutcája, két tere, új épületbe költözhetett az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium is. A 2000-es évek végén is nagy beruházások zajlottak, többek között a Budapest Bank új bankműveleti központot épített, illetve a Tondach Magyarország Rt. felfuttatta a tégla- és cserépgyártást, 8,5 milliárd forintos beruházási értékben új gyáregységet telepített az egykori Jaminai Téglagyár területén.
Forrás: wikipédia